Oldalak

2012. február 29., szerda

Windows 8 demó 82 inches TV-n

Érdekesség számba megy, mikor ilyesmit lát az ember, a tech őrültek biztos elfogadnának egy ilyet otthonra, bár értelme nem sok van átlagfelhasználásra. A rajzstúdiók pedig már régóta alkalmazzák a hasonló méretű érintőképernyőket.
Ez az egyik legnagyobb kapacitív érintőképernyő, amit Gorilla Glass véd. Egy PC hajtja meg, és Perceptive Pixel a fantázianeve. Mikor Neumann János megteremtette az első számítógépet, lehet valami ilyesmit képzelt legvadabb álmaiban.
Nem is húznám tovább az időt az elemezgetéssel, lássuk működés közben ezt az óriás számítógépet.
Videó megtekinthető itt.

2012. február 28., kedd

Jövőhét szerdán bemutatják az iPad 3-at

Valószínű 4x nagyobb felbontású kijelzőt, nagyobb akkumlátort, és Apple A6 négymagos processzort kap a piac legnépszerűbb táblagépe. Minden kiderül Március 7.-én.

HTC újdonságok

Sokan várták a Prémiumkategóriás telefonokat gyártó cég újdonságait, hiszen a Sensation óta nem mutattak be egetrengető telefont. A HTC hivatalos Facebook oldalán javába mentek a találgatások, ezt fokozta még, hogy ment a visszaszámlálás a nagy bejelentésig. A HTC azt nyilatkozta, hogy idén kevesebb telefont adnak ki, de azok egytől egyig ütősek lesznek. Jobb is, hogy egy kicsit visszavesznek a tempóból és a minőségre koncentrálnak inkább.
Három telefonnal készült idén a HTC, név szerint a One X, One S, One V. Sorrenben is így helyezkednek csökkenő sorrendben.
Kezdjük a One X-el, a Sensation családot leváltó zászlóshajóról, ami természetesen 4 magos processzorral kerül piacra. Egy 1,5GHz-en futó Tegra 3 processzorról van szó, amihez 1GB RAM társul.
HTC One X hands-on at MWC 2012
One X
A megjelenítésért egy 4,7"-os Super LCD 2 kijelző felelős, ami nem Pen-Tile technológiát használ, úgyhogy a sasszeműek is örülhetnek.
Android 4.0.3 és a legfrissebb Sense 4.0 tesz szolgálatot a csúcsgépen. Megint annyira átszabták az Androidot, hogy szinte rá sem lehet ismerni. Még a "panelek" sem úgy vannak rajta, ahogy az alap anroidban. Olyan mintha egy teljesen más rendszert használnánk. Nagyon jól sikerült, nem EyeCandy mint a 3.0-3.5, hanem leginkább használható. Sajnos kihagyásra került a Unibody fém, helyette polikarbonát házat kapott a ketyere, ami a minőségnek betesz egy kicsit, de nem katasztrófa.
A képek készítéséért, egy 8 megapixeles, kameramodul a felelős, ami 1080p-s videókat képes rögzíteni.

Talán ez a legjobb telefon összeségében, ami főleg a Sense 4.0 érdeme. Érdemes megnézni mennyire összerakott a szoftveres rész (is).

Másodikként pedig itt van a Sensation méretű kétmagos processzorral szerelt One S!
- 1GB RAM
- 4.3" Super Amoled kiejlző, qHD felbontás
- Snapdragon S4 processzor (dual-core)
- 1,6005mAh akkumlátor

- 43Mbps HSPDA+
- 8megapixeles kamera hátul, VGA kamera elől
- Alumínium hátlap
- 7mm vékonyság
- Beats Audió
Elég összeszedett telefon ez a telefon is, a 2 mag mindenre elég, a Sense 4.0 pedig magáért beszél. Talán a One X egy picit gördülékenyebb, de aki nem szereti a nagy kijelzőt, annak tökéletes választás lehet. Külön plusz az Amoled kijelző, és a fém ház. 110 ezer forintért Best Buy lenne.
One S
A harmadik, egyben a legolcsóbb újdonság, a One V egy régi űrt próbál betömni. A HTC Legend, egy legendásan jó telefon volt a maga idejében, csak hirtelen nem lett utódja. A tulajok elkeseredetten kerestek valami hasonlót, de nem igazán lehetett találni mert akkor már ment a minél nagyobb kijelző készítési verseny. Úgy látszott, a Legenda véget ér. De nem, a legenda visszatér, egy kicsit felturbózva. Na nem kell 4magos processzorra számítani, be kell érnünk egy 1 magossal, amiről egyenlőre nincsenek információk, viszont a külső egyértelműen a Legend folytatására utal. 

Specifikációk:
- 3,7"-os Wvga LCD kijelző
- Android 4.0, Sense 4.0
- 1GHz processzor, 512MB RAM,
- MicroSD tárhely, 4GB beépített memória
- 1,5000mAh akkumlátor
- 5 megapixeles kamera, 720p videófelvétel
- Beats Audió
Látható hogy a kevésbé Tech orientált rétegnek ez a telefon tökéletes választás lehet. A maga módján nagyon jó kis gép, nem beszélve a hagyományok továbbviteléről, arról a formáról, ami még a mai napig is megállja a helyét.

One V

Összesítés: A HTC odatette magát. Ráéreztek hogy mi kell az embereknek. Minden réteg megkapja amire vágyik. Sajnos viszont a ár visszahúzó erő lehet sokak szemében, mert nem valószínű hogy olcsón osztogatnák akármelyik telefont is. Mindenesetre az irány jó. Így tovább!

ZTE Era

Az olcsóbb telefonjairól ismert ZTE már bemutatta a kétmagos gépét, és mi azt hittük hogy az lesz a legkomolyabb gépük. Tévedtünk. A ZTE Era felveszi a kesztyűt a 4magos gépek ellen, ám remélhetőleg nem csak a specifikációkkal, hanem az árral is fognak támadni. Valljuk be elég hiteltelen lenne egy 130+ ezres ZTE a boltok pocain. Fiatal gyártóról van szó, amely ugyan jön felfelé folyamatosan, de az emberek nagyrészének még ismeretlen a márka, vagy a Blade-el azonosítják ami ugyan olcsó volt, de felhasználóélménye lent volt a nagyokhoz képest.
Specifikációk terén nagyon jól áll a készülék: Tegra 3 1,3GHz-en, 4.3" qHD kijelző, 8 megapixeles kamera, mindössze 7,8mm-be zsúfolva. Ezt már nevem. Egy 80 ezres árral Best Buy kategória. Sok hasonló gép lesz a piacon a második negyedévtől, de azok mind jóval 100 ezer felett lesznek.
Érdekes ez a feloldózár
Persze valamit valamiért alapon a szoftver nem lesz egy Sense kategória, de attól gördülékenyen fog futni minden alkalmazás, és a ROM mestereknek pont emiatt lehet tökéletes választás. Ha meg nagy lesz az XDA támogatottsága, akkor egyértelműen sikersorozat lehet.
A külsőről még annyit érdemes megjegyezni hogy HTC szagú. A hátlap Unibody kialakítása abszolút a Koreai cég telefonjaira jellemző.
Másik érdekesség, a vezérlőgombok sokasága. Az Android 4.0-tól elegendő 3 gomb. Egy home, egy "panel", és egy vissza gomb. Látszik hogy ezt a Zte-t még a 4.0 megjelenése előtt tervezhették, és pont az ehhez hasonló apróságok árát kell (nem)megfizetni. Mindenesetre én drukkolok neki!

Nokia 808 PureView képek

Gondolhattuk hogy a Nokia 808 PureView, lenyűgöző képeket készít, az egész sajtó kíváncsian várta mennyit ér ez a Carl Zeiss kameramodul. Megérkeztek a képek, és sokkal jobbak mint azt gondolnánk. Bátran kijelenthetem, hogy aki ilyen Nokiát vesz, annak nem kell kompakt gép. Meg merem kockáztatni, hogy a képminőség vetekszik egy középkategóriás kompakt gép által készített képpel. Hihetetlen hogy egy ilyen kicsi szerkezetbe milyen komoly kamerát csomagoltak. Ne húzzuk tovább az időt, lássuk mire képes a Nokia 808 PureView 43 megapixeles optikája, íme:

    
    


Aki kíváncsi a teljes méretű képekre, azok innen letölthetik. Méret: 31MB

LG Optimus 4X

Az első négymagos LG is tiszteletét tette az MWC-n, amire lehetett számítani, hisz a piac első kétmagos okostelefonja is az ő konyhájukból származott. Más kérdés hogy nem adták meg neki a megfelelő támogatást, emiatt a dupla mag nem ért sokat, de végülis mondhatják hogy elsőként hozzák be a csúcstechnológiákat.
A telefon maga könnyű és vékony, a hátlap pedig megörökölte a PRADA-ról ismert mintázatot, ami már bizonyított korábban.          
        
Mit is lehetne mondani? A telefon szupergyors, és szupergördülékeny, ami nem csoda, hisz egy NVIDIA Tegra 3 processzor hajtja meg. Kijelző terén sincs szégyenkeznivalója a szörnyetegnek, mert egy HD IPS panelt kapott, de kijelző terén az LG mindig is tudott alkotni. Ha nem rontják el a támogatást, akkor végre sikerülhet valami nagyszerűt alkotni. Szerencsére a 4X Android 4.0-val érkezik a fedélzetre, úgyhogy egy vérbeli csúcsgépről beszélhetünk.
Specifikációk bővebben:
-2140mAh akku,
-8megapixeles hátlapi, és 1,3 megapixeles előlapi kamera,
-1080p videófelvétel
-1280x720 a felbontás

                  

2012. február 27., hétfő

ZTE PF200

Az alókategóriás telefongyártó nem lacafacázott mikor megteremtette a PF 200-at. A mai trendeknek megfelelően, 4.3"-os qHD kijelzőt kapott, melyet egy 1.2GHz-es kétmagos processzor hajt meg. A legfrissebb Android 4.0-ás rendszerrel kerül boltokba, s külön extra hogy NFC csipet is tartalmaz. Teljes mértékben a mai igényeknek megfelelő külsőt, s belsőt kapunk remélhetőleg kevés pénzért. Így kell ezt csinálni. Ha jó áron tudják hozni az újdonságot, akkor a Blade méltó utódjának is tekinthető.
Az idei MWC bebizonyította, hogy oda kell figyelni a kisebb gyártókra, mert jönnek fel mint a talajvíz. Lehet nevetne valaki, ha most azt mondanám, hogy 3év múlva a ZTE lesz a legnagyobb mobilgyártó, de simán megeshet. Senki sincs biztonságban, legyen Bref a házban. (bocs emberek, fáradt vagyok:))



Nokia 808, 41 megapixeles kamerával

Igen jól olvasható, 41 megapixeles kamerával felszerelt Nokia telefon került bemutatásra, mely végre leváltja az N8-at. A méltó utód kicsit szteroidozott kamera terén, bár az N8 képminősége is vetekszik a kompakt gépek minőségével, de ezt most tovább csiszolgatták. Sokan feleslegesnek tartják a 41 megapixelt, pedig ilyen kamerarendszer nincs semelyik Európában kapható gépben. Merthogy maga a lencserendszer vetekszik az alsós kompakt gépekével, tehát 5 megapixeles képek készítésére is van lehetőség tökéletes minőségben, de akár a legújabb reklámplakátunk fényképezésére is lehetőség nyílik (nagyon erős túlzás, de elviekben meg lehetne csinálni.) Természetesen egy Carl Zeiss optikát sikerült felhúzni felbontásban, de aki 16:9 képarányú képekre vágyik, annak be kell érnie a 13megapixellel.
Ilyen nagy képekhez, dukál a jó hardver is, és mivel a Symbian híres arról hogy gyenge hardveren is szépen elfut, nem kellenek 4 magos csodák melyek üzemidőben amúgy is hátrányt szenvednek. Ennek megfelelően egy egymagos 1,3GHz-en futó processzort kapunk, amivel a Symbian rendszer száguld mint a lágy tavaszi szellő.
A képek nézegetéséért, egy 4"-os képernyő feleős, melynek felbontása 360x630. További tulajdnságok:
- 16GB beépített memória
- 512MB RAM
- 450 eurós kezdőár
- HSPDA 14,4 Mbps
- Videófelvétel: 1080p FullHD
- Symbian Belle
- 1/1,2 hüvelykes képérzékelő (vetekszik a kompakt gépekével)

További képek megtekinthetők a galériában, és ne habozzunk kimondani, ez egy kopakt fényképezőgép és a modern technika ötvözete. Csodálatos.
Update: A koncepció az, hogy az optikai zoom-ot megkerülve lehessen fotózni. Ha ráközelítünk egy témára digitális zoom-al, akkor a kép mondjuk 10megapixeles lesz, de a minőség marad. Így már új értelmet nyer a megapixel növelés. Persze egy rossz optikával ez sem ér semmit, de ebben a telefonban minden van csak nem rossz optika.

2012. február 26., vasárnap

Sony Xperia P, Sony Xperia U

Volt már szó róla, hogy jönni fog idén egy olyan telefon, amely kissebb mint az Xperia S, de a tudás nagyjából megegyezik. Egy kicsit több is jött, mint amire számítani lehetett, mert szinte klón háborút indított el a Sony saját berkein belül, mert egy dizájnra rögtön 3 készülék jut. A most tárgyalt Xperia P, és egy Xperia U nevezetű készülék, melyre abszolút ez a leírás illik. Első körben itt van tehát az Xperia P, melyre ráadás az alumínium unibody ház, amivel a nagytesó nem rendelkezik. Van létjogosultsága az ilyen képméretű telefonoknak, sokan sokalják a mostani trendet.
A második negyedév során érkező modell, 8MPx-es kamerával ellátott, és FULLHD videók készítésére alkalmas. Rengeteg embernek lehet megváltás a sok 4,7"-os jövevény között.


Következő versenyzőnk, a Sony Xperia U, ami tekinthető a P kistesójának. A jövevény 3.5"-os kijelzőt kapott, ami szintén Reality Display névre hallgat, és a hardver tulajdonképp ugyan az. A kamerán spóroltak még a kistesó esetében, de a Sony láthatóan arra törekszik, hogy egy hardverre építse az összes modelljét. Okos ötlet, és bevált nekik az előző szériákban is.
                       

Huawei Ascend D, az olcsóbb Galaxy Nexus?

Kicsikből lesznek a nagyok, ezt mindenki tudja. A Kínai gyártó úgy látszik elkötelezte magát, és kitűzte a világ meghódítását célnak. Lehetséges hogy sikerrel járnak. Jóval olcsóbban tudják ugyanazt, mint a konkurencia. A MIUI rom hivatalos felkarolása az egyik legnagyobb dobásuk volt. Simeán előfordulhat hogy egy szép tavaszi napon, mondjuk úgy 2-3 év múlva már enyomják a HTC-t. Az idei MWC-re pár ütős modellel készültek, ami bizonyítja elszántságukat ismét.
Első körben megismerhettünk egy négymagos gépet, ami gyorsabb, kompaktabb, jobb hangú és képű, valamint gördülékenyebb legalábbis ami a marketingszöveget illeti. Nem állnak távol egyébként a valóságtól ezek a költői túlzások. A Huawei Ascend D egy nagyon erős gép lett. Mint a neve is mutatja ez egy négymagos eszköz, amin egyébként egy Nexus féle Android fut. Valósznű ez nem marad így sajnos, pedig sokat nyomna a frissítésekbe, ha nem kellene átszabni az épp legfrissebb Androidot. Ezzel tarolhatnának. Mindenesetre a HD kijelző elég meggyőző, méretre is épp elfogadható.
Nem tudok viszont sző nélkül elmenni amellett, hogy kisértetiesen hasonlít a hátlapja a legújabb Nexushoz. Lehet így próbálnak tisztelegni a nagy bátty előtt, egyébként ez nem is állna távol a kínaiaktól, de azért mégis. Illett volna egyedibb átlapot tervezni.
Kissé SGN kópia.
Ami viszont okozhat kellemes perceket, az a sebesség és a gördlékenység. Egyszerűen lenyűgző. Vegyetek róla tanubizonyságot itt:



Ezek után úgy érzem, oda kell figyelnünk erre a gyártóra. Nagyon nagy meglepetéseket okozhat még az elkövetkezendő években.

Samsung Galaxy Tab 2

Itt van a következő generációs Samsung Galaxy Tab 10.1, amely remélhetőleg már kevesebbet laggol mint az előzőek. A külső átalakult kissé, de lényegében az érintőkijelős kialakítás miatt hatalmas változásokat ne várjunk. Nem is fecsérelném a szót, jöjjenek a száraz adatok:

-Dual Core 1GHz processzor,
-Bluetooth 3.0,
-1280x800-as felbontás, LCD panel,
-1GB RAM,
-Kamerák: előlapi kamera VGA, Hátlapi kamera 3MegaPixel,
-21Mbps HSPDA+,
-7,000mAh akkumlátor,
-Android 4.0 via Touchwiz,
-16 és 32GB kivitel,
-MicroSD,
-Márciusban debütál Angliában

Itt megtekinthetők a Sajtófotók az újdonságról.

Samsung Galaxy Beam


Gondolkoztatok már el azon, hogy a Star Wars-ban alkalmazott vetített kép mikor lesz elterjedt? Valószínű kell neki pár év, de egy lépéssel közelebb kerültünk ma ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. A Samsung Galaxy Beam egy átlagos telefon lenne, ha nem tartalmazna beépített projektort. Sokan próbálkoztak már hasonló prototípusokkal, de piacot egyik sem látott a rossz képminőség miatt.
Az ötletet valószínű ebből az iPhone 5 koncepció videóból merítették, amely ugyan hatalmas kamu, de úgy látszik ez megihlette a Samsung mérnökeit.

                    

Messze vagyunk még attól, hogy az asztalra vetített billentyűzettel lehessen pötyögni, de a Samsung megpróbálta közelebb hozni a Projectorokat a telefonokkal. A végeredmény még kérdéses, de lehet célcsoportja, főként a Tech rajongók körében.
Most lássuk milyen hardverrel állunk szembe, amely nem tartogat semmi extra meglepetést:
-Android 2.3,
-1GHz Dual-core processzor (Cortex A9),
-15 Lumen fényerejű a projector,
-50 inch széles a képe,
-kijelző 4" (WVGA felbontás),
-2000mAh akku,
-8GB belső memória,
-6GB RAM (elírás volt) 756MB RAM
-egyenlőre a megjelenés dátuma talány

Videó később lesz elérhető a működéséről, egyenlőre csak sajtófotók szivárogtak ki, ám nagyon kíváncsian várom hogy milyen minőségű képet biztosít az a pici égő.
Sajtóképek itt tekinthetőek meg.
Update: a Projectorok fő jellemzője, hogy minél kissebb az égő, annál jobban melegszik a ketyere. Egy telefonnál nincs lehetőség a hűtésre, ezért kiváltképp érdekes megoldást választhattak a mérnökök. Lehetséges hogy X percig lehet használni egyhuzamban, de találgatás helyett, inkább várjuk meg a hivatalos állásfoglalást.
Update 2: Pár újdonság: kényelmes a tartása, a Projector része elég ujjlenyomatmágnes, várhatóak a telefonhoz dokkok, amik megkönnyítik a vetítést a második negyedévben.
Élőképek

forrás

2012. február 24., péntek

A Nokia a legnagyobb Windows Phone 7 gyártó

Egy negyedév telt el, s a Nokia lett a legnagyobb WP7 gyártó. Nem meglepő. A Microsoft eléggé odaállt a  Nokia mögé, többek között x millió dollárt adományozott marketingcélokra, ami eléggé megkönnyíti ezt az eredményt. Emellett persze rengetegen vannak olyanok, akik csak a Nokia név miatt választják a márka jelenlegi zászlóshajóját.
A Lumia sorozat olyan szolgáltatásokkal teszi egyedivé telefonjait, mint például az ingyenes offline navigáció, ami jelenleg más márkájú készülékre nem érhető el. Ezenkívül viszont teljesen megegyezik a konkurencia ajánlataival.
Egy dolog akad még, ami a Nokia mellett szól, mégpedig a külső. Sikerült összehozni a piac talán legszebb telefonját, ami persze erősen szubjektív, de az biztos hogy egyedien szépet sikerült letenni az asztalra.

Lumia 810
A WP7 rendszer önmagában nagyon kötött, a testreszabhatóságot tartják az egyik legnagyobb hiányosságának. A csempék színét lehet állítani, valamint a hátteret feketére, vagy fehérre. A rendszer rajongói erről azt mondják, hogy pont ez adja a rendszer szépségét, letisztultságát. A másik oldal viszont úgy véli hogy ettől rettentően unalmas lesz a platform, hisz minden telefonon ugyan az köszön vissza.
Másik hibának talán azt lehet felróni, hogy az alkalmazások drágák jelenleg a konkurenciához képest. Az alkalmazások számával talán már nincs probléma, sőt a minőség is rendben van, és a fontosabb alkalmazások elérhetőek, de a borsos ár nem feltétlen tesz jót a fejleszőknek.
Tény, hogy ez a legújabbm legfrissebb "élő" operációs rendszer, és még kell egy kis idő míg kiforr. Kíváncsian várjuk, mi lesz a vége.
Mindenesetre akárki akármit mond, az iOS-el egyetemben, ez az egyik "legsmoothabb", legstabilabb, leggyorsabb rendszer jelenleg, amit vagy imádni, vagy utálni lehet, de semmiképp sem közömbös.

HTC One X

Forró hírek érkeztek valahonnan, amin a HTC legújabb zászlóshajója van. Ez nem egy homályos "leak" kép, hanem ez bizony a hivatalos sajtófotó. Az információk szerint, négymagos Tegra 3-as processzor lesz benne, ami jelenleg az egyik legerősebb hardver, így leváltásra kerül a Sensation család.
További Specifikáció:
- 8MPX kamera,
- 32GB tárhyely,
- Beats Audio,
- Android 4.0, Sense 4.0,

- 1GB RAM (ami lehet még kevés is lesz a 4.0-s Sense-hez)
- 4,7 hüvelykes, 720x1280 képpontos kijelző,

Régebben már kiszivárgott erről a telefonról egy rövid kis videó, amelyen látható hogy extra vékony lesz a jövevény. Érdemes a videót fenntartásokkal kezelni, lehet csak egy prototípusról van szó, mindenesetre elég meggyőző a küllem.
A szoftver nem volt teljesen optimalizálva, ezlrt láthatók az apróbb laggok, de ezek biztosan eltűnnek a vasárnapi bemutatóra, főleg ezzel a hardverrel.
Videó:
                                 

2012. február 23., csütörtök

A mobilos játékok jövője

A Playstation Vita-n debütált három valósághű játék, ami abban különbözik a normál játékoktól, hogy a térben kell játszani. Nem új ötlet, a régebbi PSP családhoz is lehetett kapni hasonló játékokat, de a dolog tovább forrt, és egész meggyőző lett az eredmény.
Van pár lapkánk, amit az asztalra helyezhetünk le, és a PSP kamerájával elkezdjük pásztázni azokat, így megjelenik kijelzőn az adott épület/kép, melyeket tetszés szerint áthelyezhetünk. Persze játéktól függően akármi megjelenhet, remélhetőleg nagyobb reflektort kapnak ezek a jópofa játékok. Jelenleg még csak 3 játék érhető el a PlayStation online boltjában, amit remélhetőleg újabbak követnek idővel.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez a legjobb irány a játékok fejlődésének szempontjából, de tény hogy teljesen más élményt ad mint a hagyományos játékok. Jelenleg megosztja az embereket ez a technológia, de szerintem van benne jövő.

2012. február 21., kedd

Blackberry Playbook OS 2.0 frissítés

Mától elérhető a RIM első táblagépének szoftverfrissítése, ami 2.0 névre hallgat, és korszerű módon OTA (Over The Air) formában kerül fel a táblagépekre. Ez egy régóta várt frissítés a Playbook userek részéről, többek között azért, mert végre megjelenik a natív e-mail kliens, a naptár, a névjegyzék, és a Facebook, Twitter, LinkedIn integráció.
Ez eddig is eléggé rendben van, gondolhatnánk de a legnagyobb dobás, az Android alkalmazások futtatása, ami a BB App World-ből érhető el. Egyenlőre csak az appok töredékéhez férnek hozzá a felhasználók, de idővel folyamatosan bővülni fog a lista.

2012. február 20., hétfő

Sony Xperia U

Rég volt már hír a Sony mobilos szekciójáról. A CES óta nem igen lehetett hallani semmi újdonságot, de most érkezett néhány kiszivárgott kép az új jövevényről, mely kissebb képátlójával szeretné felkelteni az érdeklődést.
Nem mindenki szereti a tepsi méretű okostelefonokat, ez tény. Régen még az élt, hogy csak a nők vágynak pici modellekre, de újabban minden mobilgyártó csúcsmodellje hatalmas képátlóval érkezik. Az a trend, hogy ha zászlóshajó, akkor legyen hatalmas.
Eddig ez rendben is lenne, sokszor hasznos a nagy képátló, de nem mindenki tudja kényelmesen használni 1 kézzel. A gyártók egyenlőre nem akarják tudomásul venni azt a tényt, hogy lenne igény csúcs belsőre, és 3.5-4.0"-os kijelzőre, de talán majd most! A Sony úgylátszik meglépi ezt az "álmot".

A Sony Xperia U tekinthető egy az egyben az Xperia S kistesójának. Mint látható, a készülék teljes mértékben az Xperia S-re hajaz,  de attól, hogy kissebb, nem butább. A Sony-nak nagyon bejött az egy hardver, több modell koncepció, így nem csoda hogy idén is ezen elv alapján készülnek telefonjai.







 Az Xperia U specidikációi:
- 3.5" kijelző (854x480)
- Reality Kijelző
- 1GHz dual-core processzor
- Exmor R kamera (720p videó felvétel)
- 1290mAh akkumlátor
- Android 2.3.7 ami frissíthető lesz 4.0-ra
Ígéretes jövevény, egy jó árazással népszerű telefon lehet, nem csak a nők körében.
forrás

Játékajánló: Lep's World

Akinek hiányzik a telefonjáról/tabjáról egy jó kis Super Mario szerű játék, az most örülhet. Androidra és iOS-re is elérhető a 'Lep világa' című játék, ami egy az egyben olyan érzést ad át, mintha visszarepültünk volna az időbe, előkaptuk volna a Gameboy-t és a Super Mario valamelyik verziójával játszanánk. Mondhatnánk úgy is, hogy ez egy Ír Super Mario.
Egy kobolddal vagyunk, a cél hogy összegyűjtsünk minél több aranytallért, és legyőzzük az  utunkba kerülő ellenfeleket, vagy legalábbis ügyesen ugorjunk át rajtuk. Megvan a fejjel széttörhető dobozok lehetősége is, a színesek valamiféle jutalmat rejtenek. Az első pályával még egy kisgyerek is könnyen elbánik, de aztán egyre nehezedik a játék. Grafikája szép, izgalmas, és a pályák is változatosak.
Ami egy kicsit lejjebb húzza a játékélményt, hogy bár a gombok virtuális elhelyezése jó, az irányítás maga olyan mintha kicsit le lenne lassítva szándékosan. Hogy miért, arról fogalmam sincs, igazából meg lehet szokni, de kell 10 perc hogy hozzászokjunk.
Itt egy kis ízelítő a játékból:

A játékot 10/9-re értékelem, mert az Android és iOS verziója is ingyenes, egyedül az irányíthatóságon lehetne csiszolni egy kicsit.

Angry Birds Space, Hamarosan

Nemsokára napvilágot lát a híres Angry Birds sorozat legújabb tagja, a Space. A világűrben játszódó játékról egyenlőre nincs túl sok információ, de az biztos hogy nagy durranás lesz, legalább is a Rovio szerint (persze, nem is mondhatnának mást). A játék készítéséhez olyan nagy nevek járultak hozzá mint a NASA, vagy a National Geographic, már csak eme tény miatt is érdemes lesz letölteni a Március 22-én megjelenő játékot.
Új madarak is jönnek, s nehezebbnél nehezebb szintek, úgyhogy kalandra fel!

A sokat nem sejtető, titokzatos beharangozó kisfilm pedig itt látható:

Várós játék!

2012. február 19., vasárnap

Lg Optimus Vu, avagy minden gyártónak kell egy táblatelefon

Érdekes egy jelenség az, hogy mostanában a gyártók egyre nagyobb kijelzőkkel rukkolnak elő. Lassan eljön az idő, mikor egy Galaxy Tab méretű telefonnal fognak rohangálni az emberek, amihez természetesen táskát is adnak majd, mert zsebben már nem fér el.
A Samsung Galaxy Note sikerein felbuzdulva, az LG is ki fog adni egy 5"-os tablet telefont, melyet az MWC-n bővebben is megismerhetjük majd. Most csak egy kép erejéig tárul elénk az elég furcsa látvány. Miért furcsa? Mert biza ez a telefon elég széles, 4x3-as a képarány. Nem mondom hogy csúnya, inkább szokatlan, de az IPS panel, majd kárpótol miatta. Ez az egyik legszebb kijelzőtípus, ami az LG konyhájából érkezik. (Többek között az iPhone is IPS paneleket használ.)
Íme az eddig tutira vehető specifikációk:
-1024x768-as felbontás,
-5inch IPS LCD kijelző,
-1.5GHz duál-core CPU
-8MPx kamera,
-LTE,
-2080mAh akku,
-Android 2.3 alapok (kicsit ciki)
-8.5mm vékony
-Stylus


A képaránytól eltekintve, ez is egy tipikus LG, ami eleve Android 2.3-al jön ki. Addigra már a Galaxy Note-on rég 4.0 lesz, úgyhogy elég nagy baklövés ha nem frissítik azonnal megjelenés után. Tudom hogy vannak emberek akiket nem izgat a verziószám, de gondolom nem 20 fillér lesz a telefon, ez az alap hogy naprakész rendszerrel jöjjön ki. Jó lenne, ha az LG kinőné már a frissítésekkel való szenvedést.

2012. február 17., péntek

iOS 5.1 és az új kamerafeloldó rutin

Az iOS 5-ben megjelent számos új feature, ami többek között érintette az épp most leváltott 'feloldóképernyőről a kamerába' típusú gombot. Az előző verzióban gombnyomásra lehetett aktiválni a kamerát, most viszont már egy laza 'felfele toló' mozdulattal lép életbe. Sokan bírálják az Apple-t, amiért ötleteket vesz át más operációsrendszerekből, miközben vígan perelget a slide to unlock tímpusú szabadalmára hivatkozva.
A legutóbbi döntés szerint ugyanis, a Motorolának kell átrajzolnia a feloldóképernyőjét, mert Apple szabadalmat sért.  
iOS 5.1 brings new unlock-to-camera action, more cultured Siri
                                                                                  A Siri is megtanult pár új nyelvet

Sokak szerint a most megjelent feloldórutint egy az egybe a WP7-ből vették át, ami nem vet túl jó fényt az óriáscégre az előbb leírtak tudatában, bár tény hogy az elvakult fanatikusokat nem igazán hatja meg.
Talán be kéne látni hogy az Apple is csak egy cég, aki szintén másolja a jó ötleteket, épp úgy ahogy őt is másolják/másolták. Ilyen ez a piac, aki lemarad, az kimarad.
forrás

2012. február 16., csütörtök

Mac OSX Mountain Lion

Hová tudják még fokozni az oroszlánneveket? Értem én hogy menő, meg minden, bár szerencsére nem ez számít. Ma az Apple bejelentette a legújabb operációs rendszerét, ami a nemrég megjelent Lion-t váltja le. Ezzel a frissítéssel, megint egy lépéssel közelebb került az OSX az iOS-hez. Átemeltek onnan néhány dolgot mint például az értesítési rendszer, iOS alkalmazások átültetésre kerültek mint a: Notes, Reminders, iMessage, Game Center. Megjelent végre az Airplay Mirroring, ami vezeték nélkül vetíti ki a tévére az képet, persze csak ha van hozzá Apple Tv. Integrált Twitter, melyel megoszthatjuk egyszerűen kedvenc oldalainkat, már ha van ott egyáltalán olyan akinek meg lehet osztani, és végül iCloud kompatibilitás.
Valószínüleg Siri-t is kapnak a gépek, miért pont az maradna ki? Persze ez hivatalosan nem került demózásra.

Összeségében látszik, hogy vészesen közeleg a nap mikor a két rendszer teljesen egybeolvad (iOS és OSX). Viszont az értesítési rendszerhez hasonló még nem nagyon van más operációs rendszeren, úgy kell elképzelni mint egy mobiltelefonon a lehúzható sávot. Nagyon jó ötlet, és remélem a konkurensek is átemelik ezt. De semmit nem ér a szó, videó nélkül amikor akcióban láthatjuk a rendszert, íme:

2012. február 15., szerda

Alázni fog az LG X3

Aki benchmarkok miatt vesz meg egy telefont, az meg is érdemli, viszont elképesztően erősek lesznek a tegra 3 telefonok. Már tableteknél bizonyítottak, és itt az idő hogy mérjenek egy csapást a mobilos mezőnyre is. Elképsztő, mennyire alázza a mai legerősebb Androidos kütyüt, a Note-ot. Ez már 4 magos, 1,4Ghz-en futó erőgép, amit igazából csak a böngésző használ ki egyenlőre, ja meg a Tegra Zone alkalmazásbolt 20 játéka. (Lesz az több is idővel)
Erről az új LG X3-ról azt kell tudni, hogy:
- 720x1280 felbontású 4,7"-os kijelzője lesz,
- Quad core processzor, magonként 1,4Ghz,
- 'remélhetőleg' 2000mAh akku,
- Ice Cream Sandwich,
- 8Mpx fő, és 1,3Mpx első kamera,
- NFC
Remélhetőleg a Support is rendben lesz, az LG telefonoknál ez gond szokott lenni sajnos. Support az van, de iszonyú lassú.
forrás

OMG! Samsung Galaxy Note 10.1?

A Samsung imádja a nagy kijelzős telefonokat, persze csak azért mert mostanában ez a trend, de az már egy kissé sokkoló hogy egy 10.1"-os telefonnal készüljenek. Egy kiszivárgott kép a bizonyíték erre. Lehetséges hogy fognak egy táskát is adni hozzá, hogy kényelmesen cipelhessük. Van ugye a Galaxy Note, ami 5"-os, és van a Galaxy Tab, ami 10"-os. 10"-os Galaxy Note még nincs a piacon, bár elég valószínű hogy elírás. Könyörgöm, egy 10"-os tablettel nem lehet telefonálni!!!
Galaxy Note 10.1

2012. február 14., kedd

HTC és Playstation játékok?

Egy bizonyos forrás szerint a Sony kiterjeszti a Playstation kompatibilitást más telefonokra is. Valószínüleg ez a válasz a Windows Phone 7 féle Xbox Live-ra. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elérjük a Playstation store-t, és csemegézhetünk az ott található minőségi játékok közül, amik egyébként jelenleg nincsenek túl sokan, de várhatóan tovább bővülnek a jövőben. Első körben a HTC kapná meg ezt a kiváltságot, majd lassan az összes többi  Androidos telefongyártó. Nem hülyeség ez a Sony részéről, mert így nagy bevételhez juthat. Az Androidnak ideje lenne erősítenie játékok terén. Vannak minőségi, jó játékok, de szét vannak szórva, nincsenek egy helyre gyűjtve, tehát sokkal jobb megoldás hogyha van egy elkülönített rész a minőségi játékoknak.

Meglátjuk az MWC-n, hogy kik és milyen feltételekkel kaphatják meg ezt a marketingszempontból (is) remek jogosultságot.

2012. február 13., hétfő

Használható olcsó androidos telefon 2.0

Avagy hamarosan bemutatásra kerül a Samsung Galaxy Mini 2. Fúhh, jó hosszú neve lesz, de nem is ez a lényeg, hanem a belső. Úgy tűnik egyre használhatóbb telefonok lesznek az alsó szegmensben. Nem csoda, a technika fejlődésével egyre olcsóbbak a használható dolgok. Így van ez a SGM2-nél is, amely már egy bőven használható szintet hoz a specifikációk alapján, főleg azoknak akiknek csak pár dologra kell az okostelefon (Facebook, Angry birds).
Az előd is sikeres volt, így nem csoda hogy csak egy kis ráncfelvarrást kapott, de ez bőven elég lesz hogy néptelefonná válhasson. Na jó, sok embernek még mindig Samsung fóbiája van, elvből nem akarnak Samsungot venni, de ők nem látják át hogy az egyik legnagyobb telefongyártóvá nőtte ki magát az évek során ez a Koreai cég. Adott a sikermodell, ami tuti receptet követ, valahogy így hangzik:
Márka+Olcsódág+Android 2.3=Biztos siker.
Kiszivárgott specifikáció:
-HSPDA 7.2Mbps
- 3.3" HVGA TFT kijelző
- Android 2.3
- 800MHz Processzor
- 3GB memória
- 3Mpx kamera
- ChatON

2012. február 10., péntek

Lencsevégen a HTC Incredible utódja?

A HTC Ville után, egy újabb telefon "bukott le" a fotósok előtt. Mi lehet ez? Hasonlít a ház egy korábbi HTC modellre, az Incredible-re, de ez nem az, ha jobban megnézzük. Úgylátszik ennél a modellnél is az akkumlátoron van a hangsúly, ami nem biztos hogy baj, de elég érdekes hátlapot kölcsönöz emiatt a telefonnak. Nekem nem jön be, de ha 2x-es az üzemidő, akkor simán megéri. Ránézésre elég brutális ez a kidudorodó hátlap, de egyedi az biztos. Valószínű az MWC után minden ki fog derülni.
Íme amit tudni az újdonságról:
- Android 4.0 és Sense 4.0
- 1,2 Ghz Snapdragon processzor (dual-core)
- 1GB RAM
- Beats audió
- 8Mpx kamera
Lehetséges, hogy ez csak egy prototípus, és a végső modellről lekerülnek a fizikai gombok, lásd Galaxy Nexus.

2012. február 9., csütörtök

Hivatalos: HTC telefonok, amik kapnak ICS-t

Első körben, március végén:
-Sensation
-Sensation 4G
-Sensation XE

-Sensation XL

Később az évben:
-Rezound
-Vivid
-Amaze 4G
-Evo 3D
-Incredible S
-Desire S
-Desire HD
Ez nem a végleges lista a HTC szerint, bővülni fog hamarosan.

Hamarosan MWC!

Február 27. Barcelona. Alig várom hogy láthassuk a legújabb fejlesztéseket. Idén a 4 mag lesz a menő a felső kategóriában elvileg, kíváncsi vagyok mennyire terjed najd el. A 2 mag is bőséggel elég mindenre jelenleg, sőt még egy jobb 1GHZ-es processzor is kielégítő lehet. Ezek elég gyorsak a mindennapi feladatokhoz. Haladni kell a korral tudom, de kicsit olyan érzésem van, mint mikor röpködtek a megapixelek. Jó, a több processzormagnak több értelme van, például csökken a fogyasztás, nő a teljesítmény, de szerintem ez a lufi is ki fog pukkadni egyszer. Lassan már csak a Benchmark fanatikusoknak lesz öröm, ha kijön egy x magos okostelefon.
Ha megfigyeljük, PC-nél is van a Core 2 duo, ami tökéletesen elég egy átlagfelhasználónak. És van már pár éves az az architektúra.
Inkább amit fejleszteni kellene az az akkumlátor. Sok fórumot olvastam ahol egyöntetűen arra szavaztak, hogy az órajel, és magok helyett az akkut kellene fejleszteni. Gondolom ennek van valami akadálya, mert jelenleg örülhet a kedves user, ha 1 napot kibír átlagos felhasználás mellett.
De a lényeg: MWC hamarosan!

2012. február 8., szerda

Fehér Nokia N9

Nem nagy szám, hogy megjelenik egy telefon fehér színben, de ez nem csak egy telefon számomra. Ez egy N9, amin a Meego rendszer egyik fajtája fut, és hogy ez miért olyan nagy szó?
Önmagában ez a rendszer különbözik minden eddigitől, mégis ismerős lehet. A menü ugyanúgy ikonrácsos, de a kezelés valami elképesztően jól van megcsinálva. Nincs home gomb, vissza gomb, keresés gomb, csak egy kijelzőt feloldó billentyű és a hangerőgombok. Úgy tudunk egy programból kilépni, ha elhúzzuk jobbról balra például. Ez most leírva lehet hogy furán hangzik, de használat közben nagyon meggyőző. Ez is egy olyan telefon, ami már bőven ott van a toplistán felhasználóélményben. Senki nem csinált még ehhez hasonló oprendszert, és nem is fog, hisz sajnos a Nokia nem ad ki több meegoo-s telefont. Nem mai hír, de úgy éreztem egy post-ban meg kellett emlékeznem erről a telefonról.
Talán mégsem kell annyira temetni a platformot, ugyanis frissítések még egy darabig fognak jönni hozzá, csak nem túl pozitívak a kilátásai a rendszernek, ezért kevesen merik bevállalni. Nyilván a fejlesztők is elállnak a rendszertől egy idő után, és az egész bedől. Viszont akinek megtetszik, és bevállalósabb, az biztos nem jár rosszul vele. A fontosabb alkalmazások rendelkezésre állnak jelenleg, és még vannak fejlesztői a rendszernek.
R.I.P Meego-s Nokia 2011-2011
Egy igazi unikum ez, és nem érdemli meg az enyészetet...

2012. február 7., kedd

Symbian 3 update


Mától elérhető a Symbian Belle a régebbi Nokia telefonokra! Ez az a rendszer amit már nagyon vártak a userek, mert ez versenyképesebbé teszi a Symbian rendszert, és kissé hasonlóvá teszi az Androidhoz, de ez egyáltalán nem probléma. Megjelentek új Widgetek a kezdőképernyőn, és az egész felület letisztultabb lett, például sok helyen szöveg helyett kis ikonokkal van dolgunk mint a WP7-ben. A rendszer gördülékenységén is sikerült javítani, ami tovább fokozza a felhasználóélményt. Valljuk be a Symbiannak erre volt a legnagyobb szüksége, mármint a folyamatosságra. Maradéktalanul nem valósult ez meg, de így már egy elfogadható rendszer lett ami 2012-ben helyt áll a konkurensek ellen. Persze már nem kell egyedül tartania a frontot a Nokiánál, ugyanis a felsőbb szegmensben már csak és kizárólag Windows Phone 7 alapú Nokia telefonok vannak. Sajnos a Symbian ideje kezd lejárni, de örömteli és dícséretes hogy foglalkoznak a régebbi eszközökkel. Frissíthető telefonok: Nokia N8, E6, E7, X7, C7, C6-01.

Miért nem kapott az iPhone 4 Siri támogatást?

Végre van rá egy épkézláb magyarázat. Tény, hogy az iPhone 4S fő vonzereje a Siri, de eddig nem volt teljesen tiszta hogy miért nem jöhet az iPhone 4-ekre. A Hackerek persze megoldották a problémát, de hivatalosan sosem jelent meg rá, s ezután sem fog.
Sokan azzal vádolták az Apple-t, hogy csak azért nem adja ki a régebbi gépekre a Siri-t, hogy jobban fogyjon a 4S, de mint kiderült nem biztos hogy erről van szó.
Az iPhone 4S sokkal kifinomultabb zajszűrő technológiát kapott, ami egyébként közvetlen a processzor köré van beépítve. Ez teszi lehetővé hogy karnyújtásnyi távolságról is "megértse" a telefonunk szavainkat. Az iPhone 4 pedig csak akkor tudja rendesen értelmezni az információt, ha közel emeljük a szánkhoz. Mivel az Apple arról híres, hogy mindent tökéletesen ad ki, nem engedheti meg magának, hogy az iPhone 4 tulajdonosok elégedetlenül használják a virtuális asszisztenst. Sőt akkor meg azt mondanák az emberek hogy direkt le van butítva. Akárhogy nézzük, lehet hogy ez a legjobb megoldás a cég részéről.

Az viszont még mindig rejtély, hogy az iPad 2 miért nem kaphatta meg. A processzor ugyan az. Vagy lehet hogy ezen dolgoztak az Almás fiúk 1év 3 hónapot?
forrás

Az új Red Bull Racing autó bemutató videója

Nem vagyok valami nagy F1 fan, de mindig is vonzottak valahol ezek a csúcstechnológiás autók. A versenyek mára elég unalmasak lettek, az előző szezonban is már jóval a VB vége előtt megvolt a világbajnok, de mégis ezek az autók képviselik a csúcsot ami az autóversenyeket illeti.
Az idei sláger egyértelműen a kacsa szerű orr, ami majdnem minden autón jelen van, kíváncsi lennék valójában mire szolgálhat...
Látszik hogy a Red Bull csapat, sokat költ marketingre, és készülnek arra, hogy zsinórban megnyerjék a 3. VB-t, ami nem tenne jót a futamsorozatnak, mert megint nem az első helyért lenne küzdelem, de reméljük hogy a konkurencia (Ferrari, McLaren) felzárkózik idén végre!
Ja, és remélem. hogy a hétszeres világbajnok Schumacher, és a kétszeres világbajnok friss visszatérő Kimi, bele tudnak szólni a VB eredményébe! (drukk drukk drukk nekik!)


Íme egy lenyűgöző videó az idei RB8 kocsiról:

2012. február 6., hétfő

Érkezik a fehér Samsung Galaxy Nexus is

Úgy látszik, ma ilyen fehér nap van, ugyanis 2 gyártó is bejelentette az aktuális zászlóshajóját fehérben. A Nokia Lumia 800 után a SGN is kapható lesz fehérben, bár nem túl elegáns módon csak a hátlapot, és a hangerőgombokat színezték át. Jogos kérdés, hogy miért, ugyanis 2012-ben, kissé cinkes hogy csupán a hátlap lecserélésével teremtenek egy új színt.
Készült egy terv, hogy hogy nézne ki a a legújabb Nexus teljesen fehéren, íme:
Így nézne ki teljesen fehéren
Mint látható nem lenne rossz, sőt egészen kívánatos külsőt kölcsönözne ennek a feketében átlagos telefonnak.
A Samsung mégis úgy döntött hogy inkább így nézzen ki a fehér SGN:
Valóság
Elég félkészre sikerült, bár az is igaz hogy aki SGN-t vesz, az nem a színe miatt fogja tenni, hanem a frissítések, szolgáltatások miatt. Mindenesetre az egyik legjobb androidos telefonnal van dolgunk jelenleg, akármilyen is legyen a színe.

Érkezik a fehér Lumia 800

Fantasztikusan jól néz ki a Lumia 800 és 900, de most rátesznek erre egy lapáttal. Eddig csak feketében és kékben lehetett kapni, de a Nokia megerősítette a hírt, hogy fehérben is meg fog jelenni még ebben a hónapban.
A 3,7"-os AMOLED kijelzővel rendelkező Lumia 800 jelenleg is sikeres, de ezzel a színnel talán már a hölgyekben, lányokban, asszonyokban is birtoklási vágyat ébreszt.

2012. február 5., vasárnap

Mi lesz a Windows Phone 8-ban?

Sok érdekesség, az egyszer biztos. Azt Már Steve Ballmer leszögezte régebben, hogy a Windows 8 és a Windows Phone 8 nem fog egybeolvadni, ami csalódást keltett egy-két rajongóban, de ettől függetlenül szinte biztosra vehető hogy kommunikálni fognak egymással (lsd. iCloud).

Fontosabb újdonságok:
- Dual-core támogatás (csak megsúgom hogy addigra a konkurencia már bőven a 4 magnál fog tartani)
- Skype integráció (végre!)
- NFC
- Különböző felbontások támogatása
- MicroSD
- Asztali alkalmazások könnyed portolása WP8-ra
- A kamera alkalmazás támogatja a külsős alkalmazásokat, azaz fel lehet okosítani a kamera alkalmazást különböző funkciókkal (teljes lista)

Így már több ember számára lehet vonzó ajánlat, okos döntés volt például a MicroSD engedélyezése, ez tényleg rengeteg embernek fontos szempont. Várnék még egy kis rugalmasságot, mint a felület jobb átszabhatósága, háttér beállítása a csempék alá, egyedi csempeszínek...stb.
Ezek barátságosabbá, személyesebbé tehetnék a rendszert.

Amikor megáll az idő

Gondolkoztatok már azon, hogy lehetne lelassítani, megállítani az időt? Mikor valami gyönyörű látvány tárul elénk, jó lenne lelassítani egy kicsit az időt. Lehetséges ez? Természetesen jelen állás szerint nem, de a technológia segítségével, meg lehet örökíteni felejthetetlen formában ezeket a természeti jelenségeket, s újra végig lehet élni a képernyőn keresztül.
Ezek a Timelapse videók, amik egy külön kategóriává nőtték ki magukat az évek során, főképp profi fotósok mívelik, ezért a végeredmény általában lenyűgöző.
A timelapse fotózás, egy olyan technika, mikor a felvett képkockák sebessége jóval lassabb a lejátszott képkockák sebességénél: magyarul, ez az idő fotózását teszi lehetővé.
Ahhoz, hogy hatásos videókat tudjunk összerakni, az adott eseményt real-time végig kell fotózni, hogy utána visszajátszva percek alatt leperegjen a felvétel.
Vannak olyan elhivatott fotósok, akik több hónapot is az adott helyen "élnek", de az eredmény nem marad el.
Rengeteg Timelapse videó van a neten, nekem ez az egyik kedvencem. Nyugtató, lenyűgöző, és basszus, gyönyörű világban élünk!

TimeScapes: Rapture from Tom Lowe on Vimeo.

2012. február 4., szombat

ADZero - kemény fából faragták

Beszarás! Mikor először megpillantottam, nem hittem a szememnek. Azt hittem valami műanyag tok vagy valami ilyesmi, de nem! Ez a telefon tényleg bambuszból készült, már ami a külsejét illeti. Nagyon egyedi jelenség, ami egyenlőre csak prototípus, de 2013 elején már meg is lehet vásárolni.

Android 4.0-ás rendszert fog futtatni, és a végleges verzióról eltűnnek majd a szoftveres gombok, csakúgy mint a Galaxy Nexuson. Nagyon brutális érzés lehet tartani, ugyanis pihekönnyű a telefon házából adódóan.
Érdemes megfigyelni még a vaku elhelyezkedését is. Mint látható, egy kört alkotva foglalnak helyet, ami dizájn szempontjából csillagos ötös. Sokkal jobb mint az árválkodó led valamelyik oldalon. Ez már simán felérhet egy gyengébb Xenon vakuval is, persze ha az optika is úgy akarja.
Már csak egy kérdés maradt azon kívül hogy mennyibe fog kerülni. Vajon ellenálló ez a ház?

Érdekes, és exkluzív telefon az biztos, de ennyi vajon elég ahhoz hogy sikeres legyen? 2013 nagyon messze van, addigra a fejlődés nem fog megállni. Szerintem nem fog elterjedni tömegesen, bár nem is az a cél. Pont attól lesz érdekes hogy kevés lesz belőle.
Mindenesetre üde színfolt a sok műanyagházas okosteló között.
Galéria
Forrás

2012. február 3., péntek

Skype HD videóhívás, végre windowsra is

Egy ideje már elérhető Mac-re a HD videóhívást lehetővé tevő Skype. Végre kiadták Windows-ra is, így az emberek nagyrésze már élvezheti a kristálytiszta képet. Persze amennyiben megfelelőek a fényviszonyok, és jobb optika van a gépben. Nem hiszem hogy túl nagy csodát kellene várni a laptopokba épített optikáktól, de mindenféleképp előrelépést jelent ez az update.

Jó hír még a csoportos videóhívás engedélyezése külön előfizetés nélkül. Eddig ugye fizetni kellett azért hogy használhassuk ezt a funkciót, gondolom bedőlt ez az üzleti terv. Nem mintha a Microsoft nem dúskálna a bevételben.
Forrás

Új Blackberry reklámkampány

Az új vezetőség, új reklámhadjárattal is jár, főleg hogy nem túl sikeres a cég mostanában. A reklámkampány az úgynevezett "be bold", amely kiemeli hogy, "eszközökre és nem játékszerre van szükségünk", valamint hogy a Blackberry "a megoldásokról és nem az elterelésről szól."
A Blackberry Messenger-t, és az üzleti szoftvercsomagot (is) előtérbe hozó marketingkampány igényes, és elgondolkoztató. Hiteles egy Blackberry-től hallani hogy legyünk komolyak, bár nekik van olyan termékük is ami pont ellentétes ezzel az elvvel (BB Playbook).

Egy gond van ezzel az egésszel. A komoly üzletemberek még mindíg BB-t használnak, akik pedig nem, azok szeretnek játszani, és játékszerként kezelni a telefonjukat. Ezzel a kampánnyal kicsit szürkének állítják be a 9900-as üzleti szériát, és nekem ne mondja senki hogy egy üzletember sem szokott játszani. Ők is emberek. A sok stressz mellett jóleshet néha egy kis Angry Birds.
Persze lehet nekik van igazuk, ez elválik hamarosan.
ui: Erről a képről nekem nem egy üzletember jutott eszembe, hanem leginkább egy kosaras srác. Am I the only one? :)
forrás

R.I.P Malév

Napi telefon: Galaxy Nexus

Sokak szerint ez a legjobb androidos telefon jelenleg. Persze nem feltétlen azért, mert nagy kijelzője, és 2 magos processzora van, hanem azért mert ez egy referencia modell, amit ugyan a samsung gyárt, de a google kezeskedik a frissítések felett, ami azt jelenti hogy 2 fő verziót megkap biztosan. Tekintve hogy a fő verziók évente jönnek ki, ez 2év biztos supportot jelent.
Ezzel a modellel jelent meg hivatalosan az Android 4.0, ami vegyíti az Android 2.3-at, és 3.0-t. Ugye a 2.3 egy telefonokhoz szánt rendszer, a 3.0 pedig táblagépekre van optimalizálva. Végre van egy egységes kinézetű, és verziószámú rendszer, ami elsőre furcsa lehet egy laikusnak, de jobban belegondolva az a legésszerűbb ha azonos verziószám alatt fut az összes Androidos kütyü.
Az árát persze megkérik, ugyanis jelenleg 150.000-180.000 Forint között lehet hozzájutni, ami nem kevés pénz, de azt kell hogy mondjam megéri.


-Előnye: Folyamatos rendszerfrissítések a Google jóvoltából, ami 2 év biztos támogatást jelent.
-Fun Fact: Hiába vásárolja meg az ember szolgáltatónál a telefont, az minden esetben kártyafüggetlen, mert a szolgáltatók nem nyúlhatnak bele a rendszerbe.
-Hátrány: Talán csak a 16GB fix memóriát rónám fel, ami nem bővíthető. Elég gyorsan leszippantják a fotók, videók, appok ezt a tárhylet, de nem vészesen kevés.

2012. február 2., csütörtök

Facle+

A lassacskán haldokló Google+, csak-csak hagyott valami maradandót a jövőnek, ha nem is úgy ahogy azt a fejlesztők szerették volna. A Facebook úgy reagált eleinte az agyonhype-olt G+-ra, hogy átemelt onnan fejlesztéseket, mint például a csoportok alkotását, az Unsubscribe gombot, -amivel egyes személyek postjaitól lehet megszabadulni-, és az adott postot már csoportra szabva is lehet publikálni.



A legújabb átemelés a mostanság elég sok frissítésen átesett képnézegető. Értelmesebb sokkal mint az előző, de egyértelmű az ötletet honnan merítették. Innentől kezdve, a bejegyzések oldalt jelennek meg. Nem értem miért vártak ezzel ennyit, a 16:9-es képarány elterjedésével, sokkal ésszerűbb oldalra "építkezni". Okoskodás helyett íme az új Face képnézegető, és a G+ (régi) megoldása:
Származási hely: asdaniel blog
Szerintem elképesztő hogy a Facebook hogy reagál, ha ellenfelet lát. Így nehéz lesz lenyomni a jövőben.
Hozzáálás: 10/10

ZTE Tania, az olcsóság és wp7.

Végre, Végre VÉGREE!
Zte+Windows Phone 7 Mango? A tökéletes kombó. Szerintem.
A WP7 telefonok eléggé megosztják a közvéleményt, ez a piaci részesedésen is meglátszik. 10% alatti a piaci részesedés, mely nem mondható kiemelkedőnek, sőt!
Ez részben azért van, mert erős a konkurencia, részben azért mert a WP7 egy friss rendszer amelynek még "be kell futnia".
A WP7 telefonok drágák, és mindegyik telefonon pont ugyanazt éli át az ember, a HW kötöttségek miatt. Egy LG Optimus 7 ugyanazt adja, mint egy Samsung Omnia 2, csak az LG 40 ezerrel olcsóbb. Megéri így a gyártóknak? Nem annyira.

Pontosan ez az ami miatt a wp7 telefonoknak az árukkal kéne virítaniuk, hogy kilógjanak a sorból. Erre jöttek rá a ZTE-nél is, és így jött a ZTE Tania. A mobilarénás tesztből kiderül, hogy ez a ZTE pontosan ugyanazt adja mint a konkurensei, felhasználó élmény jó, kijelző kielégítő, és ami a legfontosabb olcsó.



Persze azért nem kolbászból készült az első WP7 ZTE telefon. A 4GB Belső memória nagyon siralmas, nagyon meg kell húznunk magunkat ezen a tárhelyen. Kár hogy ezen spóroltak, mert egyébként BEST BUY telefon lenne.

Külső: 10/8
Belső: 10/7 (A marketen sok a fizetős app, választék kielégítő)

BlackBerry 9380 Curve -Megjelent a Mobilarena-s teszt!-

Ezt nagyon-nagyon-nagyon-nagyon rég vártam már!!!!
Ez az első Blackberry amely igazán versenyképes az ellenfelekkel. Miért is? A redszer smoothsága, a böngésző támogatottsága sok embert bevonzhat. Viszont a siralmas tény az, hogyha nem vásárol az ember BIS/BES-t akkor tulajdonképp használhatatlan a rendszer. Bukja az olyan alapszolgáltatásokat mint például a Facebook, Twitter, Gmail..etc etc.
Ha a fiatalokat akarja megcélozni a gyártó, akkor véleményem szerint ezen lazítani kellene.


Külső: 10/7
Belső: 10/4 (BIS/BES miatt)

Nézzétek meg ezt a videót, a rendszer gördülékenysége eléggé előre mutató!


Akit érdekel a teljes review, annak itt a Mobilarénás cikk.

Késik az SGS3!!!

Holly Shit!
Androidos vonalon a legeslegjobban várt mobil jelenleg az SGS3. Már az SGS2 is nagyon ütősre sikerült, talán csak az NFC hiányzik belőle, bár még nem igazán terjedt el, főleg nem MO-n.
Lássuk csak miket pletykálnak az új cuccról:
- 4 magos processzor
- Android 4.0 alapból
- Super Amoled Plus HD kijelző (ok, hagyjuk a marketing bullshit-et, 1280x720 pixel)
- 2gb memória
- 8Mpx kamera