Oldalak

2013. április 16., kedd

Színes iPhone-ok? Really?

Rengeteg pletykát olvastam mostanában az Apple következő telefonjáról, amit már nem övez akkora hype mint régen, de azért még mindig érdemes róla lehozni mindenféle hírt, a kattintás száma miatt.

Nem is ez az érdekes, hanem maguk a pletykák. Ugye először is azt mondják, az iPhone 5S külsőre változatlan lesz, viszont a vadító fícsör az ujjlenyomat olvasó lesz. Hát nem valami izgalmas, bár feleslegesnek azért nem mondanám, kíváncsi vagyok milyen marketing szöveggel lehet majd ezt eladni. Meg persze kérdés, hogy beleillik-e a dizájnba egy ilyen cucc, nem rondítja-e el az egységet. Azért az elképzelhetetlen lenne, ha egy iPhone-ból kiállna egy ujjlenyomat olvasó, mint itt:


A másik pletyi színes iPhone-ok hadáról ír, ami nem elképzelhetetlen, bár azért fura lenne. Eddig erre a vonalra nem volt jellemző a színesség, ezt inkább az iPod családnál erőltették, mert azok az eszközök fiataloknak szólnak. Ráadásul az iPhone-okra hivatalosan is lehet kapni színes tokokat, aki esetleg unná már a két alap színt.

A harmadik, egyben legizgalmasabb pletyka pedig olcsóbb iPhone-ról ír. 
Na ez teljesen szembemenne az eddigi marketinggel, ami ugye azt mondta, hogy az Apple egyetlen telefont fog kiadni, a legjobb eszközt. Ez nagyon jól hangzik, csak lehet kevés lesz az iPhone 5S 2013-ra.
Be kell látni itt vannak a Full HD 5"-os telefonok, egy kiforrott rendszerrel, és az a probléma, hogy ezzel a trenddel az Apple egyszerűen nem tudja tartani a lépést. El is mondom miért:
A felbontást csak megnégyszerezni lehetne, ami rengeteg erőforrást követel, nagyon valószínűtlen, hogy ezt meglépik idén. Az akku és a processzor sem bírná.
A kijelzőt meg lehetne növelni, de az iPhone felülete úgy van kialakítva, hogy a vissza gomb például a bal felső sarokban van, ami egy 5"-os telefonnál nagyon-nagyon kényelmetlen megoldás lenne. Nem csoda, az egész UI-t 3,5"-ra tervezték.. Éppen ezért régimódi már a felület, nem lehet tovább növelni a kijelzőt. Márpedig kellene, mert a piac diktál nem az Apple Fanboyok. Akaratlanul is az az érzése az embernek, hogy az iPhone elavult, mert nem nagy a kijelzője.

Tehát a vak is látja, hogy az iPhone iránti kereslet lassacskán vissza fog esni, képtelen olyan gyorsan reagálni a piaci változásokra az Apple, mint kéne, ezért a megoldás bizony az olcsóbb piacokra való betörés lehet. Így nem csökkenne a részesedés, sőt talán még emelkedne is, nem veszítene piacot az iOS.
Tehát én elég valószínűnek látom, hogy lesz olcsó iPhone, ami (szerintem) ugyanúgy az 5S hardverére fog alapozni, csak gyengébb lesz a burkolat és a kijelző. A 400 dolláros független ár is elég reálisan hangzik. Ha bekövetkezik, kíváncsi vagyok az Apple fanok véleményére. Meg úgy mindenki véleményére. 

2013. április 15., hétfő

Facebook Home röviden

A csapból is ez folyt mostanság, hatalmas szenzációként bejelentette a kedves Facebook, hogy útjára indít egy Androidos launchert, mely segítségével közelebb kerülhetünk a barátainkhoz.
Oké, persze. De nézzük valójában mi ez az egész.

Hétvégén sikerült kicsit megnyomkodnom egy ilyen launchert, de hamar le is tettem inkább, egyszerűen idegesítően buta az egész. A háttérben futkosnak az ismerőseink képei, melyek sokszor azért elég pixelesen jelennek meg, nem mindenki fotóbajnok, na. De úgy az egész koncepciót nem tudom hová tenni.
Erről már kifejtettem rövid véleményem, inkább bemásolom mert kár sok karaktert pazarolni a próbálkozásnak:

"én grand x-en próbáltam és semmi értelmét nem láttam. ezt így kiadni, ennek egyáltalán eseményt csinálni nevetséges. nem egy kerek egészről van szó, hanem egy negyedrészt elkészült launcherről. a sokszor pixeles igénytelen képek futkosnak a lock screenen (mert nem modellek töltik fel a képeket..) ami azért nem oly jó látvány mint bármilyen alap háttér vagy live wallpaper.
oké, ha tovább gondolják, akár jó is lehet, de ez végleges termékként nem igazán értelmezhető."


Szóval ennyi a nagy Facebook világmegváltás egyenlőre. Az Play Store-ban egyébként csúfosat bukott eddig az egész, 5-ből 2 csillagot kapott átlagban, ami nagyon rossz eredmény.

(Viszont a HTC First kéne:))