Ez egy nagyon érdekes telefon, persze nekem valamilyen szinten mindegyik az, de ez most tényleg más mint a többi. Nem igazán magyarázkodnék, inkább mutatom a képet, hogy értsétek mire célzok. Szóval ő lenne az:
Nem, ez nem egy megnyújtott kép, konkrétan így néz ki a telefon. A képarányt egy kicsit megbuherálták az LG mérnökei, ami egyébként 4:3-as elosztású, ezzel elvileg nagyobb élmény internetezni, játszani...stb. Az egy kezes használatról viszont le kell mondanunk száz százalékosan, hisz az 5"-os kijelzőnek köszönhetően ez már tényleg a nagyon széles kategóriába esik. Ezt küldik tehát harcba a Galaxy Note ellen, mely szintén hatalmas megjelenítővel bír, a képarány viszont a szokásos.
Az Android 4.0 viszont hamarosan megérkezik a készülékekre, ami nem csak a szokásos ICS funkciókat, és az LG saját kezelőfelületét hozza el nekünk, hanem extrákat is, mint például a saját fejlesztésű hangalapú asszisztenst, a Qiuck Voice-t. Tudjátok, a frissítések hullámokban érkeznek, ezért semmi pánik ha esetleg most azonnal nem lehet frissíteni, türelem ICS-t terem. Hozzátenném gyorsan, hogy a gyártó ígéretei szerint össze fogja magát szedni a frissítéseket illetően, és jobb támogatottságot fog nyújtani, főleg úgy, hogy nem mélyre hatolóan rajzolja át a menük elemeit, megkönnyítve a programozók dolgát. Reméljük a legjobbakat, nyilván nem mondhatták azt, hogy ezentúl sem fognak frissítéseket kiadni túl gyakran.
Specifikációk:
- HD-IPS 5"-os 768x1024 pixel felbontású kijelző,
- HD-IPS 5"-os 768x1024 pixel felbontású kijelző,
- Kétmagos 1,5GHz-es processzor,
- 32GB belső memória, 1GB RAM,
- 8 megapixeles kamera,
- Android 4.0 (frissíthető)
Nem kicsi |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése