Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nokia lumia 900. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nokia lumia 900. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 9., hétfő

Támadnak az új Nokiák, hamarosan

Véletlenül kiszivárgott pár új név, amelyeket eddig nem ismerhettünk Nokia téren. Úgy látszik támadnak az új Nokiák, mint például a Lumia 900 felturbózótt változata, a Lumia 910, 920, 950. De akadnak itt más érdekes nevek is, amik nem a Lumia család tagjai, tehát feltehetően a hagyományos vonalat képviselik.
Nem meglepő az új Windows Phone alapú Nokiák fejlesztése a háttérben, hisz már javában gyúrják a Windows Phone 8 telefonokat a szeptemberi megjelenésre. Ugye ezek több magos processzort, bővíthető memóriát, nagyobb felbontású kijelzőt fognak kapni, és ezekkel a tulajdonságokkal próbálják csábítgatni az embereket a platform felé.
Dizájn terén remélem lesz már valami változás, mert a Lumia 900 nagyon szép lett, de már kicsit unalmas lenne megint ugyanazt a dizájnt ellőni.
Aki egyébként Windows Phone vásárlásán törné a fejét, az várjon őszig, mert akkor jelenik meg egy tucat WP8 telefon. A mostani készülékeket ugye csak WP7.8-ra lehet majd frissíteni, ezért hosszú távon megéri a várakozás.


Lehet, hogy az egész egy hatalmas kamu, és valaki csak egyszerűen átnevezte a távoli készülékeket, de az biztos, hogy a WP8 miatt ősszel új csúcs Nokiák érkeznek majd.

Friss: Hivatalosan is megerősítették, hogy hamarosan (dátum nélkül) érkezik a PureView technológia a Windows Phone telefonokba. Emellett sok szoftveres újításon dolgozik a Nokia, amivel kitűnhet a mezőnyből. Ilyen például a céges telefonkönyv és üzenetek automatikus elrejtése, otthoni környezet felismerésekor.

2012. május 21., hétfő

A Lumia 900 új kamera funkciói

Ez nem száműzi az eredeti alkalmazást, csak egy kiegészítő egyenesen a Nokiától, de hasznos dolgok kerültek bele, mint például az időzítő, a panoráma mód, sorozatfelvétel, és egy intelligens csoportlövés funkció, mely talán végleg száműzi a belepislogott csoportképeket.
Vegyük először a panorámakép készítést, mely működése nem okoz semmi meglepetést. Arra kell törekednünk, hogy viszonylag egy tengelyen mozgassuk a készüléket lövés közben, természetesen a program kiszámolja nekünk, hogy mikor érkezett el a megfelelő pillanat, s akkor csak egy kicsit meg kell állítanunk a mozgatást. Nem nagy szám, már a Nokia 5800-ban is megvolt ez a funkció, természetesen az eredmény közel sem volt olyan jó mint ez esetben.


A legnagyobb dobás azonban az intelligens csoportfotó funkció, mely készít sorozatban 5 képet, és még arcunkat is felismeri a szoftver. Ebből következik, hogy van lehetőség csak a fej cserélésére, tehát atom biztosan kell tartanunk a telefont, az érdemi használathoz. Látszik a videón is, hogy csak azoknál működik a fej sikeres kicserélése, akik mozdulatlanul álltak. Van gyakorlati haszna, hisz a fotóra váró barátok, nem fognak mozogni miközben egy kamera kacsintgat rájuk. Kivéve talán egy buliban. 

Nem hatalmas újítások, de gyakorlati hasznuk vitathatatlan. Jó talán az utolsót kivéve, mert az a való életben nem biztos, hogy működni fog, mindenesetre lehetőség adott lesz.

2012. május 9., szerda

Ez nem csak a képzelet szüleménye: Nokia javítást ígér, a Lumia 900 lila kijelzőproblémáira

Bár a Nemzetközi szaksajtó emberei nem tapasztaltak lila foltokat a Lumia 900 képernyőjén, pár(száz) felhasználó jelezte a problémát, amit a Nokia orvosolni is fog hamarosan, azaz szoftveres problémáról lehet szó. Aki boldog, hogy nem fordul elő nála a bug, az nézze meg teljesen lecsavart fényerőnél a kijelzőt, ugyanis csak akkor bukkannak elő a lilás foltok. Autómata fényerőn csekély az esély, hogy meglássuk. Nem lehet hatalmas problémáról beszélni ezek szerint, de mindenképp pozitív, hogy ennyire figyelnek az új zászlóshajó minden kis röccenésére, meg persze az elégedetlen felhasználókra. Példaértékű támogatás, így tovább, Nokia!

Akinek nincs Lumia 900-a, annak szemléltetném körülbelül milyen lehet a hiba:

It's not your imagination: Nokia promises fix for purple hue problem seen in some Lumia 900 screens

2012. május 4., péntek

Specifikációk harca, avagy SGS3, iPhone 4S, Lumia 900, és One X

Találtam az Engadget-en, egy remek táblázatot, ami megmutatja ki nyeri a zászlóshajó csatát, persze szigorúan csak papíron. Messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hisz minden rendszernek más és más az igénye. Például egy 1magos WP7, gördülékenyebben fut mint egy 2magos Android. Ez többek között annak köszönhető, hogy nehézkes az optimalizálás sok különböző hardverre, a zöld robot háza táján.
A WP7 és az iOS ilyen szempontból szerencsés, mert a hardver minden esetben kötött, tehát nem kell sokat bűvészkedni az optimális teljesítmény érdekében.
Látszik is, hogy a Droidnak kell a kakaó, azonban ez nem biztos, hogy baj. Ettől függetlenül megtekinthetjük egyszerűen, mi is található egy mai csúcs okostelefonban.
Megjegyezném újból, ennek az összevetésnek gyakorlati haszna nincs, tehát nem fogunk ez alapján királyt avatni, mindössze csak érdekesség.

2012. április 25., szerda

Nokia Lumia 900, magenta színben is

Persze nem a T-Mobile kedvéért, mindössze arról van szó, hogy így akarják elnyerni a hölgyek szívét választását. Mivel a legtöbb nőnek a szín számít mikor telefon vásárlásra kerül sor, simán elképzelhető, hogy ezzel a Lumia 900 jobban fog fogyni. Nem kellenek ide hangzatos marketingnevek, egyszerűen jöjjön egy -férfiszemmel- rózsaszín telefon, és el is van adva a hölgyek körében. Ez tényleg ilyen egyszerű.
Viszont a 4,3" kijelző, nem biztos, hogy a legmegfelelőbb a pozícióra, hisz az egy kézzel való kezelés elég nehézkes egy ekkora kijelzőn, főleg egy kisebb kezű nőnek, de persze ettől függetlenül lehet szerelem első látásra, amit aztán semmilyen paraméter nem dönthet le. Az érzelmi alapon való döntés jellemzőbb a gyengébbik nem tagjaira.
Viszont arányaiban, még mindig ez az egyik legszebb telefon, akármilyen színt is aggatnak rá. Sokan azt mondják, ez az iPhone egyetlen igazi kihívója dizájn terén. Lehet benne valami.

2012. április 17., kedd

Hűvös a levegő a Nokia Lumia család, és a WP7 körül

A szolgáltatókat egyszerűen nem győzi meg a Windows Phone 7. Egy nevét inkognitóban tartó vezető szerint, senki nem megy be a boltba, hogy egy Windows telefont szeretne venni. Sok előnye van a WP7 rendszernek, például gyors, és teljesen más élményt nyújt mint eddig bármi, de az úgynevezett csempék, nagyon megosztóak, megváltoztatásukra nincs gyári lehetőség.

Ami nagyobb probléma, hogy minden Windows Phone 7 telefon ugyanúgy néz ki szoftveresen. Előre megadott csempeszínek, ugyanazon alkalmazások...stb. Nem húzhatnak fel a gyártók egyedi felületet, minek hátránya, hogy láttam már érzést kelt sok emberben.
Egy első generációs Lg Optimus 7, ugyan azt a felhasználói élményt adja, mint egy Lumia 900. A rendszer verziója is teljesen megegyezik, maximum van egy-két alkalmazás, amiket gyárilag pakol bele a gyártó, például Nokia Drive, de ezek nem érik meg a magas felárat.



Egyéb, nem túl szívderítő dolgok:
-Sok fizetős alkalmazás, melyek ráadásul drágábbak is, mint a konkurens ajánlatok.
-A Lumia 900 kijelzője nem fehér, hanem kékes-fehér.
-Zune nélkül megáll az élet.

Látható tehát, több oka van, hogy csak 2millió Lumia telefont adtak el az előző negyedévben, és nem véletlen az alacsony piaci részesedés sem, mely sok fejlesztőt riasztott el a platformtól.
A Microsoft is látja ezt, és valószínűleg lépéseket fog tenni a végső megsemmisülés ellen, például kicsit lazít a megkötéseken, bár még úgy is kérdéses, van-e esély az Android és iOS szeleteinek meghódítására?

2012. április 11., szerda

Nokia hírek, röviden

Először is, kik vágynak egy Nokia Lumia 900-ra? Látom, kicsit bizonytalanná tesz titeket a WP7, de akinek feltett szándéka megkaparintani ezt a gyönyörű eszközt, az foglalhatja a jegyet, az Egyesült királysába, ugyanis előrendelhető a cucc, ráadásul lesz fehér színben is. A kiszállítás dátuma pedig: Április 27. A WP7 egy megosztó rendszer, ezért csak akkor ajánlom ezt a kütyüt, ha tetszenek a kockák, és nem számít a testreszabás, és a sok alkalmazás.


Na melyik rendszerre lesz elérhető a Word, Excel, és PowerPoint? A tippekre kíváncsi lennék, de sajnos el kell árulnom: A Symbian-ra jön hivatalosan a Microsoft által kiadott szoftvercsomag. Tekintve, hogy egy olyan rendszerről beszélünk, ami 2015-ig kap támogatást, nem rossz. Lehet, hogy a Nokia mégsem akarja teljesen megölni a rendszert? Mindenképp hiba lenne teljesen kiiktatni, az alsó és középkategóriában a mai napig nagyszerűen muzsikál, és a piac nem csak csúcskategóriából áll. Szoftverfrissítés útján lehet hozzájutni, eme remek szoftverekhez (E7, C7, C6-01, X7, Oro, 700, 701, 603).