Oldalak

2013. július 5., péntek

Rövid híreink következnek, ebéd mellé


Öt éves lett az Apple App Store - Boldog születésnapot! Az az ötlet, hogy számítógép nélkül lehessen alkalmazást tenni telefonunkra oly annyira bejött, hogy 5 év alatt 10 milliárd dollárt termelt ki a fejlesztőknek az online áruház. Ez egyébként cirka 50 milliárd letöltést jelent. Kíváncsi lennék pontosan ki állt elő az ötlettel, megérdemelne egy váll veregetést. (Bár gondolom megkapta méltó jutalmát így is.)

Nincs több támogatás a HTC One S-re - Hivatalosan is bejelentette a HTC, hogy a jövőben nem kap frissítést a tavalyi közép kategóriás eszközük, így az marad Android 4.1-es változaton. Persze aki kicsit jobban beleássa magát a témába, könnyedén feltörheti telefonját, és rárakhatja az épp aktuális Androidot. Ez esetben az XDA nevezetű oldallal kellene barátkozni. :)

Kiderült a Nokia Lumia 909 "EOS" ára - Ha hihetünk a pletykáknak az ár 602$ lesz, ami körülbelül annyi mint amennyit egy iPhone-ért elkérnek, természetesen a kártyafüggetlen árról van szó. Nagyjából ennyit is ér az új kamera megoldásával, persze itthon jóval drágább lesz eleinte, amit már megszokhattunk. Ennek ellenére hatalmas sikerre számítok, persze ehhez kell egy ügyes marketing is. Azért azt a púpot a telefon hátulján, meg kellene magyarázni az átlagembereknek.

Here Maps az Asha 505-re - A Nokia jófejségből (vagy üzleti okok miatt) kiadta a Here térképét az egyik alsós modelljére. Elérhető a turn-by-turn navi, és a valós idejű forgalmi információ, valamint természetesen az Offline térképek lehetősége is, szóval elég jól jártak a tulajok. Bár ez még csak Béta verzió, és nem minden országban érhető el, de dicséretes, hogy ráfeküdtek a dologra.

Hát mára ennyit a hírekről, kellemes hétvégét nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése