Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: okostelefonok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: okostelefonok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 7., hétfő

Nielsen: Az amerikaiak több mint fele Okostelefont használ

Egy felmérés alapján természetesen, de a valóságban is körülbelül ez lehet az állás. Az okostelefonok térhódítása egyre jobban áll, többek között azért, mert elérhetőek olcsó változatok is, melyre inkább a nem tech orientált emberek is vevők. Sokkal könnyebbé teszi életünket egy okostelefon, főleg ha tartozik hozzá internet csomag is. Régen álom volt, hogy bárhol meg tudjuk nézni az e-mailt, ingyen beszélgessünk ismerőseinkkel, most meg már ez szinte alap. Sosem lesz persze minden telefon okos, van akinek egyáltalán nincs szüksége egy olyan eszközre, ami részlegesen kivált egy számítógépet. Persze ezt nekünk, tech rajongóknak nehéz megérteni, de nem vagyunk egyformák.
A részesedések tekintetében az Android vezet 48,5%-al, ami nem meglepő tekintve, hogy minden szegmensben jelen vannak. A filléres olcsóságtól, a szuper csúcskészülékig. Második az iOS, vagy iPhone 32%-os szelettel, ami egyáltalán nem rossz. Összesen 5 telefonnal képesek erre, ami nem kis teljesítmény. Ráadás, ők csak a prémium árszegmensben vannak jelen. Elképzelni nem tudom, hogy alakulna ez a szám, ha lenne gy olcsósított iPhone. A dobogó harmadik fokán a RIM áll, ki sokáig a második helyezett volt, csak sajnos nem tudták tartani a lépést a konkurenciával, így leléptek egy lépcsőfokot. Piaci rész, 11,6%. A két utolsó adat elég meglepő, bár sejteni lehetett. A Windows Mobile 4,1%-ot söpör be, így a Windows Phone előtt helyezkedik el, melynek csak 1,7% jutott. Ennek fordítva kellene lennie, a két rendszer között  ég és föld a különbség. Az Amerikaiak sem haraptak rá a WP7 csempés világára. Nehéz is nekik, két remek rendszer mellett labdába rúgni, bár nem lehetetlen.


2012. március 3., szombat

Az amerikaiak felének okostelefonja van

Az alábbi grafikonon látható az az elképesztő növekedés, ahogy ezek a kis kütyük terjednek. Nyilván sok olyan Amerikainak is van okostelefonja, aki azt sem tudják mi az, mert lassan már alig lehet kapni normális úgynevezett 'feature phone-okat', amikkel ugye telefonáláson és SMS-ezésen kívül nem sokra megy az ember.
Nyilván a fiatalabb generáció nyitottabb a technológiai újítások iránt, ezért nem meglepő hogy innen kerül ki a legtöbb okostelefon tulajdonos.

Smartphones spread out: Pew says 46 percent of US adults now own one (or maybe two) pe
A legmeglepőbb mégis inkább az, hogy van, igen van olyan ember a föld kerekén, akinek egyáltalán nincs mobiltelefonja. Kíváncsi lennék kik azok, és miért nincs. Lassan már nem túlzás hogy egy hajléktalannak is van valamilyen régi mobiltelefonja, jó kérdés persze hogy hogyan töltik, de láttam saját szememmel hogy a hajléktalan úriember csevegett valakivel kissé fennhangon, egy Nokia 3310-esen.

A kérdőívre válaszolók nagyrészének iOS, vagy Android rendszerű telefonja volt, majd következik a Blackberry amely mostanság nem muzsikál túl jól. Európában nyilván Blackberry helyett a Symbian foglalna helyet, de hasonló lehet az eloszlás.

Rohamosan fog nőni továbbra is az okostelefonok terjedése, mert ártól függetlenül lehet már okostelefont kapni.