Tegnap bejelentették, hogy az SGS4-et lehet majd kapni Nexus változatban is, ami röviden annyit tesz, hogy sima Android felülettel jön az eszköz, kihagyják a Samsung saját UI-ját, meg a sokszor felesleges szolgáltatásait.
A véleményem erről az egészről az, hogy:
AZT
A
ROHADT!
KÉNE!
A hardver nagyon jó, a szoftverre garantáltan 2 évig jönnek a frissítések, ráadásul az alap Android felület szép. A kártyafüggetlen verzió ára kicsit borsos, 649 dollár, de szerintem még így is megéri.
Ha nem számítana a pénz, és most akarnék telefont venni, gondolkodás nélkül beszereznék egyet.
Az SGS4-nek viszont nem hiszem, hogy van félnivalója, már csak az erős marketing miatt sem. Meg mert ki tudja Amerikán kívül hol és mikor lesz kapható az eszköz. Már ha egyáltalán kapható lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galaxy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galaxy. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 16., csütörtök
2012. április 20., péntek
Bréking! A Samsung Galaxy S2 frissítés megindult Amerikában!
Ami nem jelent mást, mint hogy az Európaiak is hamarosan magukénak tudhatják a várva várt frissítést, mert készen van! Egyenlőre csak a független telefonok tulajdonosai kezdhetnek örülni a hírnek, szóval ha van olyan szerencsés, aki Amerikában él, és független a telefonja, ne habozzon megkeresni a Szoftverfrissítés menüpontot a beállításokon belül.
A frissítés mérete 215,55mb, mely előtt érdemes egy biztonsági készíteni, nehogy egy lekopasztott telefonnal találjuk szembe magunkat. Oké, ennek kevés az esélye, de azért én szóltam!

A frissítés mérete 215,55mb, mely előtt érdemes egy biztonsági készíteni, nehogy egy lekopasztott telefonnal találjuk szembe magunkat. Oké, ennek kevés az esélye, de azért én szóltam!

2012. március 28., szerda
Számok: 5millió Galaxy Note 5 hónap alatt
Elég megosztó készülék lett ez a Samsung Galaxy Note, amit elsősorban a méretével vívott ki. Még az elején, sokan kételkedtek a sikerességében, hisz egy másik nagy gyártó, a Dell már belebukott egy ekkora telefon forgalmazásába. A sikerhez hozzátartozik az egyik legerősebb hardver használata, és a hatalmas marketinghadjárat. A Super Bowl nevű híres amerikai sporteseményen is milliárdok mehettek el a készülék reklámozására, tehát bátran állíthatjuk, hogy a csapból is a Note folyt/folyik.
Az embereknek meg kellett barátkozniuk a gondolattal, hogy egy majdnem táblagép méretű eszközt hordozzanak a zsebükben, és épp úgy, mint az iPad premierjén, az emberek nem tudták, minek ekkora telefon? Aztán pár bátor usert követően, lassan látható volt, hogy az ötlet életképes. Miért ne lenne az? A méretet meg lehet szokni, és sokszor hasznos a nagy kijelző akár netezésről, akár navigációról van szó.

Mindenesetre mondható üde színfoltnak a "kicsike", mert nem sok ilyen eszköz létezik (még) a nagyvilágban, de az egyre növekvő kijelzőtendenciát nézve, nem lehetetlen hogy pár év múlva ez lesz az alap a felsőkategóriában.
Az embereknek meg kellett barátkozniuk a gondolattal, hogy egy majdnem táblagép méretű eszközt hordozzanak a zsebükben, és épp úgy, mint az iPad premierjén, az emberek nem tudták, minek ekkora telefon? Aztán pár bátor usert követően, lassan látható volt, hogy az ötlet életképes. Miért ne lenne az? A méretet meg lehet szokni, és sokszor hasznos a nagy kijelző akár netezésről, akár navigációról van szó.

Persze azért minden éremnek két oldala van. A Note használhatatlan egy kézzel, ami sok élethelyzetben kellemetlen lehet, de látható, hogy sokan kötnek kompromisszumot.
Nyilvánvalóan azok vállalnak be egy ilyen eszközt akik fogékonyak az újdonságokra, és nem kell nekik feltétlen egy kompakt eszköz, ami kis helyen elfér. Kifejezetten viccesen nagynak néz ki átlagos telefonok mellé rakva, és kissé feltűnő jelenség, amit vagy élveznek a tulajok, vagy nem.Mindenesetre mondható üde színfoltnak a "kicsike", mert nem sok ilyen eszköz létezik (még) a nagyvilágban, de az egyre növekvő kijelzőtendenciát nézve, nem lehetetlen hogy pár év múlva ez lesz az alap a felsőkategóriában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
