Meglehetősen kevesen ismerik a Google Hangouts szolgáltatást, ami eléggé meglepő, hisz köröket ver a Skype-ra.
Nagyon-nagyon meglepődtem mikor először kipróbáltam a Hangout-ot. Körülbelül olyan érzés volt használni ezt a videócsevegő alkalmazást, mintha kipróbálhattam volna valamit a jövőből. Oké, nem estem akkora extázisba, mint mikor az első iPhone-t jelentették be, én meg kerestem az állam a padlón, ettől függetlenül egy kiforratlan bughalmazra számítottam első körben.
Viszonylag fiatal maga a szolgáltatás, azt most meg nem mondom mikor indulhatott, de körülbelül a Google+-al egy időben jöhetett, 2011 körül.
Nos, elég már a karakterekből, leírom miért tetszik ez az egész szolgáltatás csomag, amit nagyon komolyan összeraktak a Google emberei:
-Egyrészt a gyengébb internettel rendelkező gépek esetében sokkal jobb a kép minősége a Szkájphoz (bocsi) hasonlítva. Nővérem internete nagyon lassú, és mégsem szakadt meg a beszélgetés, sőt még a kép minősége is jobb volt.
-Iszonyatosan feldobhatjuk a beszélgetéseket, a különböző effektekkel, amik követik arcunk mozgását. Például magunkra rakhatunk virtuálisan szemüveget, kalapot, álarcot, tehát mindenféle baromságot. És ez vicces. Persze 3 napig, de akkor is egy aranyos kis plusz.
-Nem kell külön program hozzá. Nem kell letöltenünk gépünkre egy több megabájtos programot, nem kell szöszölni a telepítéssel, mert a Hangout webes felületen működik.
-Közös videó nézés: berakhatunk YouTube videókat a beszélgetésbe, ezeket közösen lehet nézni.
-Fénykép készítése: tudunk csinálni fényképeket, amiket instant már fel is pakol a rendszer a Google+ szolgáltatásba, ahonnan letölthetőek a képek, de el is távolíthatóak.
-És a végére hagytam az igazi ajándékot: egyszerre több ember is képes videótelefonálni. Ez a Skype esetén ugye nincs így, oly annyira, hogy prémium csomagot kell vásárolnunk ha ilyesmit szeretnénk csinálni.
Jó de mi kell hozzá, hogy igénybe vehessük? Elég egy Gmail cím, és egy böngésző.
Jogosan merül fel a kérdés, a Google világuralomra tör-e? Ha ilyen szintű termékeket tesznek le az asztalra, akkor minden valószínűség szerint pár éven belül a hűtőnkön is Android lesz beépített Google keresővel.
Kíváncsi leszek a Microsoft válaszára, hogy mikor raknak hasonló fícsöröket a Skype-ba. Kicsit mintha lemaradtak volna.
SZERK: Ahogy megnyomtam a Post gombot, egy csomó gondolat jött még a fejembe a programmal kapcsolatban. Lehet távsegítséget nyújtani, lehet a gép képernyőjét mutatni videótelefonálás közben, meg lehet adni, hogy mely ablak látszódjon, nem muszáj az egész asztalnak látszódnia, s ilyen apróságok.
A másik: tudom, hogy a skype sokkal összetettebb, és nem csak videótelefonálásra való. De azt ne felejtsük el, hogy a Gtalk része lett a Hangouts is. És így egyben elég ütős már most is.
Próbáljátok ki bátran:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: microsoft. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: microsoft. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 16., csütörtök
2012. június 19., kedd
Microsoft Surface
Tegnap magyar idő szerint hajnalban, a Microsoft bejelentett két táblagépet, melyre már lehetett számítani a pletykák tengerében úszkálva, de tegnap végleg megérkezett. Nem kispályás, olcsó eszközökről van ám szó, hanem egyenesen az Apple iPad ellen küldik harcba, hogy megcsonkítsák jelenlegi piaci részesedését. Vajon elég lesz? Még senki nem tudja, de elég biztató amit látunk.
Először is a két táblagép úgy oszlik el, hogy az egyik ARM alapú, azaz a telefonokból ismert chip készlet dolgozik benne, a másik pedig Intel alapú, akárcsak a laptopok, PC-k. Ez máris ketté osztja az közönséget, megcélozva utóbbival a professzionálisabb felhasználókat. Persze csodát nem kell várni a 10.6"-os képernyőmérettől, de ha például úton vagyunk, simán szerkeszthetjük képeinket olyan programokkal, mint például a Photoshop. Ehhez viszont Stylus is kell, amit természetesen lehet venni a gépekhez.
Microsoft Surface (Windows RT)
Beszéljünk először a sima ARM alapú változatról, mely közvetlen ellenfele az iPad-nek, és amin nem futnak a számítógépre megírt alkalmazások. A Windows RT fut rajta, ami egy leegyszerűsített Windows 8, azaz csak a képen látható Metro felület érhető el, a sima asztali változat nem.
A kezelőfelület röccenésmentes, és nagyon gyors, de a Windows Phone 7 után pontosan ezt vártuk. Itt is Élő Csempék díszítik a kezdőképernyőt, amik Widget-ként is szolgálnak, tehát például az időjárás ikon az épp aktuális hőfokot írja ki. Ez hasznos, és már találkozhattunk vele a mobiltelefonos verzióban is. A külső borítás magnézium, amit az úgynevezett Gorilla Glass 2 tesz még strapabíróbbá.
Az Engadget szerint a kijelző tűéles, és a betekintési szög is kiváló.
A megjelenési dátum őszre tehető, az ár egyenlőre rejtély.
Specifikáció:
- Tegra alapokon nyugvó processzor,
- Súly: 676 gramm,
- Vastagság: 9,3mm,
- Kijelző: 10,6"-os ClearType HD, kapacitív érintőkijelző,
- microSD, USB2.0 csatlakozók,
- 32GB / 64GB belső memória.
Microsoft Surface Pro
Ez a profibb felhasználóknak szánt változat, amely enyhe túlzással akár ki is válthat egy számítógépet, tekintve, hogy ez konkrétan egy számítógép hardverét tartalmazza. Az Intel Core i5-ös Ivy Bridge processzor lehetőséget ad arra, hogy ne csak a képen látható Metro felületet böngésszük, hanem áttérjünk a Desktop verzióra, mintha csak egy laptopon lennénk. Ez azért lesz hasznos, mert így futtathatjuk azokat az alkalmazásokat, amiket asztali gépünkön is, így nincsen semmi kompromisszum. Hatalmas lépés az, hogy egy 13,5mm vastag gépbe szuszakolták egy laptop erejét, nem csodálkoznék, ha ez népszerű lenne üzleti körökben akár. Ha akarod számítógép, ha akarod Tablet, így is szólhatna a szlogen.
Külsőre egyébként majdnem teljesen megegyezik a fent említett RT változattal, cserébe sokkal erősebb annál. Persze az ára is erősebb lesz, de erről pontos információk nincsenek.
Specifikáció:
- Intel Core i5 (Ivy Bridge),
- Súly: 903gramm,
- Vastagság: 13,5mm,
- Kijelző: 10,6"-os ClearType Full HD (1080p) kapacitív érintőkijelző,
- Akkummlátor: 42Wh,
- microSDXC, USB 3.0, Mini DisplayPort,
- Szoftver: Windows 8 Pro,
- Tárhely: 64GB / 128 GB,
- Megjelenés: 3 hónappal a Windows 8 megjelenése után.
De mi ez a billentyűzet?
Windows 8 RT:
Először is a két táblagép úgy oszlik el, hogy az egyik ARM alapú, azaz a telefonokból ismert chip készlet dolgozik benne, a másik pedig Intel alapú, akárcsak a laptopok, PC-k. Ez máris ketté osztja az közönséget, megcélozva utóbbival a professzionálisabb felhasználókat. Persze csodát nem kell várni a 10.6"-os képernyőmérettől, de ha például úton vagyunk, simán szerkeszthetjük képeinket olyan programokkal, mint például a Photoshop. Ehhez viszont Stylus is kell, amit természetesen lehet venni a gépekhez.
Microsoft Surface (Windows RT)

A kezelőfelület röccenésmentes, és nagyon gyors, de a Windows Phone 7 után pontosan ezt vártuk. Itt is Élő Csempék díszítik a kezdőképernyőt, amik Widget-ként is szolgálnak, tehát például az időjárás ikon az épp aktuális hőfokot írja ki. Ez hasznos, és már találkozhattunk vele a mobiltelefonos verzióban is. A külső borítás magnézium, amit az úgynevezett Gorilla Glass 2 tesz még strapabíróbbá.
Az Engadget szerint a kijelző tűéles, és a betekintési szög is kiváló.
A megjelenési dátum őszre tehető, az ár egyenlőre rejtély.
Specifikáció:
- Tegra alapokon nyugvó processzor,
- Súly: 676 gramm,
- Vastagság: 9,3mm,
- Kijelző: 10,6"-os ClearType HD, kapacitív érintőkijelző,
- microSD, USB2.0 csatlakozók,
- 32GB / 64GB belső memória.
Microsoft Surface Pro
Külsőre egyébként majdnem teljesen megegyezik a fent említett RT változattal, cserébe sokkal erősebb annál. Persze az ára is erősebb lesz, de erről pontos információk nincsenek.
Specifikáció:
- Intel Core i5 (Ivy Bridge),
- Súly: 903gramm,
- Vastagság: 13,5mm,
- Kijelző: 10,6"-os ClearType Full HD (1080p) kapacitív érintőkijelző,
- Akkummlátor: 42Wh,
- microSDXC, USB 3.0, Mini DisplayPort,
- Szoftver: Windows 8 Pro,
- Tárhely: 64GB / 128 GB,
- Megjelenés: 3 hónappal a Windows 8 megjelenése után.
De mi ez a billentyűzet?
Ez egy tok. A Smart Cover-hez hasonlóan mágnesesen cuppan rá a tabletre, így védve a kijelzőt. Lehajtva pedig teljes értékű billentyűzetként szolgál, melyet egyenlőre senki nem próbálhatott ki, tehát a nyomáspont, valamint a használhatóság kérdéses. A Touch Pad rész külön piros pontot érdemel, mert így nem fog lezsibbadni a kezünk "laptop" módban.
Ez a jövő?
Lehetséges. Tartunk már ott, hogy a tabletek, és az asztali gépek teljesen egybeolvadjanak úgy, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnünk. Régi álom ez már, 6 éve is voltak olyan táblagépek, melyeken asztali rendszer futott, de kezelésük macerás volt, és nem volt ujjbegy-friendly változat. Arról nem is beszélve, hogy nehezek, vastagok voltak. A történelem ismétli önmagát, és azt hiszem ez a jó irány.
Windows 8 RT:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

